Városi Könyvtár Szarvas Váltás az alap kinézetre

ROM-RKT-14-A-0012 „MEGSZELÍDÜLŐ VILÁG – KULTÚRÁK KÖZELÍTÉSE A KÖNYVTÁRBAN”

Legyen köztünk híd!

 

A Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom, Városi Könyvtár intézménye az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt nyílt pályázati felhívásra pályázatot nyújtott be 2014-ben, melynek témája „A roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására” volt. A felhívás célja a roma kultúra értékeinek bemutatása, az előítéletek mérséklése, a kölcsönös megértés és elfogadás megerősítése.

 

A Könyvtár nyertes pályázata a „Megszelídülő világ – Kultúrák közelítése a könyvtárban”címet viseli, amelyben olyan beszélgetésekre is alkalmat adó könyvtári órák kapnak helyet, elsősorban tanulási nehézséggel küzdő roma és nem roma vegyes tanulócsoportok számára, melyek a cigány nyelv használata mellett az esélyegyenlőség megteremtésével is foglalkoznak. A program elősegíti az integrációs oktatás megvalósulását, egyúttal megmutatva annak lehetőségeit a tanítói hivatásra készülő főiskolai hallgatóknak. 2015. február 28-ig 4 alkalommal valósul meg irodalmi foglalkozás a Városi Könyvtárban összesen 60 fő általános iskolás tanuló részére. A foglalkozások megvalósítása a pályázaton nyert közel 400 ezer forint és a hozzáadott 80 ezer forint saját forrásból történik. Így biztosítani tudjuk a tanulók foglalkozásokhoz szükséges eszközeit, utaztatását, a kísérő pedagógus személyét, a foglalkozást vezető szakembereket. A pályázat során 60 példány újranyomtatásra kerül a „Megszelídülő világ” c. magyar-cigány nyelvű olvasókönyvből (szerk. Bíró Gyula), amita foglalkozásokon segédkönyvként használnak. A könyvekből a pályázati eredmények fenntartása érdekében az iskolák könyvtárai részesülnek.

 

A könyvtárnak, mint a korai szocializáció helyszínének fontos szerepe lehet a különböző kultúrából származó fiatalok kölcsönös elfogadásának elősegítésében. A szarvasi Városi Könyvtár céljai között kiemelt helyen szerepel a gyermekek olvasási kultúrájának alakítása, tanulásuk segítése, szerepvállalás nevelésükben. Ehhez igazodik a gyermekkönyvtár szakmai munkája, aktív programszervező tevékenysége, kapcsolattartása a település iskoláival, pedagógusaival, könyvtárosaival, szülőkkel – és rajtuk keresztül a gyermekekkel.